ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
A jelen dokumentum alkalmazásában a fentiekben megjelöltek közül az a személy tekintendő Szolgáltatónak, aki az adott Szolgáltatás vonatkozásában a Honlapon értékesítőként feltüntetésre kerül. Ennek hiányában, illetve kétség esetén Szolgáltatónak a Gyenge Koncepció Kft-t kell tekinteni.
Tárhelyet biztosító szolgáltató / Domain regisztrátor:
Ininet Kft. (HU 1063 Budapest, Szinyei Merse utca 10., tel: +36 20 293 9058, https://ininet.hu/, email: info@ininet.hu)
A https://www.neuro-mozgaskorrekcio.hu/ oldalon (a továbbiakban „Honlap”) történő megrendelés útján, a Honlapon elérhető online tananyag(ok) és a kapcsolódó ingyenes workshopon (gyakorlaton) való részvételi lehetőség megrendelésével az az(oka)t megrendelő személy („Megrendelő”) a jelen Általános Szerződési Feltételeket („ÁSZF”) elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az ÁSZF elfogadása a Honlap útján történő megrendelés és szerződéskötés feltétele.
Amennyiben a Megrendelő nem kívánja elfogadni a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételeket, úgy a Honlap útján történő megrendelés helyett jogosult a Szolgáltató ügyfélszolgálatával kapcsolatba lépni, aki tájékoztatja az esetleges egyéb szerződéskötési lehetőségekről.
Általános rendelkezések
1.) A Honlapon a Szolgáltató által biztosított, neuro-mozgáskorrekció tárgyú online tananyagokhoz való 1 (egy) éves hozzáférési jogosultság és az adott tananyaghoz kapcsolódó ingyenes workshopon (gyakorlaton) való személyes részvételi lehetőség (a továbbiakban „Szolgáltatások”) rendelhetők meg.
2.) A Szolgáltató az online tananyagokhoz való 1 (egy) éves hozzáférési jogosultságot akként nyújtja, hogy az online tananyagot egy felhőalapú szolgáltatás tárhelyére feltölti, és e tárhelyhez megtekintési hozzáférési jogosultságot biztosít a Megrendelő számára, a Megrendelő email címére küldött hozzáférési adatok (meghívó) útján. A Megrendelő hozzáférési jogosultsága kizárólag a megtekintésre
terjed ki, ugyanakkor az 1 (egy) éves hozzáférési időtartamon belül a Megrendelő megtekintéseinek száma nem korlátozott.
3.) A Megrendelő a Szolgáltatás megvásárlásával nem válik jogosulttá az online tananyagok letöltésére, módosítására, többszörözésére, átdolgozására, vagy terjesztésére. Az online tananyagokhoz fűződő szerzői jogok kizárólagosan a Szolgáltatót illetik meg, a Szolgáltató és a Megrendelő közötti szerződéssel az online tananyagok szerzői jogai semmilyen módon nem kerülnek a Megrendelőre átruházásra.
4. )A Megrendelő és a Szolgáltató között digitális szolgáltatás nyújtására irányuló, távollévők között kötött szerződés jön létre, a jelen ÁSZF-ben rögzített feltételekkel.
5.) Megrendelőként eljárni kizárólag cselekvőképes természetes személy jogosult saját nevében, vagy jogi személy képviselőjeként.
6.) A Szolgáltatásokat kizárólag olyan Megrendelők jogosultak megrendelni, akik érintéses vagy mozgással kapcsolatos tevékenységekben való jártassággal rendelkeznek (pl.: edző, masszőr, jógaoktató, gyógytornász stb.). A Szolgáltató a Megrendelő jártasságát a szerződéskötési folyamat során bármikor jogosult ellenőrizni, és annak igazolását kérni. Amennyiben a Megrendelő e jártasságát igazolni nem tudja vagy kívánja a Szolgáltató felé, úgy a Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás(ok) értékesítésétől elállni, a Szolgáltatás nyújtásának megkezdését követően pedig a szerződést azonnali hatállyal felmondani.
7.) A Haladó szinthez kapcsolódó Szolgáltatást kizárólag azon Megrendelő jogosult megrendelni, aki az Alap szinthez kapcsolódó Szolgáltatást már megvásárolta. E feltétel hiányában a Szolgáltató jogosult a Haladó szinthez kapcsolódó Szolgáltatás nyújtását megtagadni, illetve a már létrejött szerződéstől elállni, a Szolgáltatás nyújtásának megkezdését követően pedig a szerződést azonnali hatállyal felmondani.
8.) Az a Megrendelő, aki a Szolgáltatást megvásárolta (annak vételárát maradéktalanul megfizette) és az ahhoz tartozó ingyenes workshopon (gyakorlaton) is részt vett, jogosulttá válik a Szolgáltató által létrehozott zárt Facebook csoportban való részvételre (bejegyzés vagy hozzászólás közzétételére) a Facebook csoport szabályzatában foglalt feltételek szerint.
A Honlapon történő Szolgáltatás megrendelés, a szerződéskötés menete
9.) A Honlapon a Megrendelő regisztráció és megrendelés leadása nélkül is, illetve azt megelőzően tájékozódhat a Szolgáltatásokról, a Honlapon elérhető leírásokból.
10.) A Honlapon minden egyes Szolgáltatásnál fel van tüntetve az adott Szolgáltatás (pl. Alap szint) vételára, továbbá több részletben történő vételárfizetés esetén az egyes részletek összegei és a fizetési határidők. A Honlapon feltüntetett vételárak bruttó összegek, és az adott Szolgáltatás tárgyát képező online tananyaghoz való 1 (egy) éves hozzáférési jogosultság teljes ellenértékét jelentik. A Szolgáltatás
megrendelése esetén a Honlapon feltüntetett vételáron felül nincs semmilyen, a Megrendelőt terhelő költség vagy díj. Az adott Szolgáltatáshoz kapcsolódó workshopon (gyakorlaton) való részvételi lehetőséget a Szolgáltató ingyenesen biztosítja a Megrendelőnek, feltéve, hogy a Megrendelő az adott Szolgáltatás teljes vételárát megfizette.
11.) Amennyiben hibás vételár kerül a Honlap felületére (így különösen a nyilvánvalóan téves, így például a Szolgáltatás közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő 0 Ft-os vagy 1 Ft-os árak esetén), úgy a Szolgáltató nem köteles a Szolgáltatást hibás áron értékesíteni, hanem jogosult felajánlani a helyes áron történő értékesítést.
12.) A Megrendelő a kiválasztott Szolgáltatást a következő módon rendelheti meg:
-
A Megrendelőnek a Tanfolyamok menüpontban ki kell választania, hogy mely szinthez kapcsolódó Szolgáltatást kívánja megrendelni (Alap szint vagy Haladó szint).
-
Az adott Szolgáltatás (Alap szint vagy Haladó szint) aloldalán az adott Szolgáltatás aktuális vételára szerepel, továbbá több részletben történő vételárfizetés esetén az egyes részletek összegei és a fizetési határidők, továbbá feltüntetésre kerül az is, hogy az adott Szolgáltatáshoz kapcsolódóan melyek az elérhető workshop (gyakorlat) időpontok. Ezen az oldalon a „Megrendelés” gombra kattintva elindíthatja a Megrendelő a megrendelési folyamatot.
-
Ezt követően a Megrendelőnek ki kell töltenie a megrendelési űrlapot, ahol meg kell adnia a következő személyes adatait: név, lakcím, számlázási cím, email cím. A Megrendelőnek a megrendelési űrlapon meg kell jelölnie azt is, hogy az elérhető időpontok közül mely workshop (gyakorlat) időponton kíván személyesen részt venni. E lépésről a Megrendelő kizárólag annak megerősítésével (kipipálásával) jogosult továbblépni a megrendelés folyamatában, hogy elolvasta és elfogadta a jelen ÁSZF rendelkezéseit, továbbá a Szolgáltató által a Honlapon szintén közzétett Adatkezelési Tájékoztatót.
-
Ezt követően a megrendelési űrlap adatait a Honlap összesíti, és a Megrendelő jogosult ellenőrizni a megadott személyes adatokat, a megrendelésre kerülő Szolgáltatást, a fizetendő vételárat, és a megjelölt workshop (gyakorlat) időpontot.
-
A megrendelés Szolgáltató részére történő elküldéséhez a fentiek elvégzését követően a Megrendelőnek rá kell kattintania a „Megrendelés végleges elküldése fizetési kötelezettséggel” gombra
13.) A megrendelési folyamat során a fenti d.)pont szerinti összesítés áttekintésével biztosítja a Szolgáltató a Megrendelő részére, hogy az adatok elektronikus rögzítése során felmerülő hibák azonosításra és kijavításra kerülhessenek a szerződési jognyilatkozat megtételét megelőzően.
14.) A megrendelés elküldésével a Megrendelő arra kéri a Szolgáltatót, hogy a szerződés teljesítését (vagyis az 1 (egy) éves hozzáférési jogosultság nyújtását) már a szerződéskötés napjától számított 14 (tizennégy) napos határidő elteltét megelőzően kezdje meg (több részletben történő vételárfizetés és online tananyag küldés esetén az első részlet tekintetében), és a Megrendelő tudomásul veszi, hogy a szerződés teljesítésének megkezdését követően elállási vagy felmondási jogot nem gyakorolhat.
15.) A megrendelés elküldését követően egy tájékoztató szöveg jelenik meg a Honlapon, és haladéktalanul, de legkésőbb a megrendelés Szolgáltató általi kézhezvételét követő 48 órán belül elküldésre kerül a megrendelést visszaigazoló e-mail a Megrendelő által megadott e-mail címre. A megrendelést visszaigazoló e-mail a megrendelés Szolgáltató általi elfogadását rögzíti. (Amennyiben a visszaigazoló
e-mail a megrendelés Szolgáltató általi kézhezvételét követő 48 órán belül nem érkezik meg a Megrendelőhöz, úgy a Megrendelő mentesül az ajánlati kötöttség alól.)
16.) A nem munkanapon (hétvége, ünnepnap, munkaszüneti nap) leadott megrendelések Szolgáltató általi kézhezvétele és feldolgozása az azt követő munkanapon kezdődik.
17.) A megrendelés visszaigazoló emailhez a Szolgáltató mellékeli az általa kiállított díjbekérőt (több részletben történő vételárfizetés és online tananyag küldés esetén az első részlet tekintetében), amely tartalmazza a banki átutaláshoz szükséges adatokat. A Megrendelő a díjbekérő kiállítását és megküldését követő 3 (három) munkanapon belül köteles banki átutalással megfizetni a megrendelt Szolgáltatás(ok) árát a Szolgáltató bankszámlájára (több részletben történő vételárfizetés és online tananyag küldés esetén az első részletet), közleményben feltüntetve a megrendelés sorszámát. A Szolgáltató a Szolgáltatás(ok) árának beérkezését követő 8 (nyolc) napon belül állítja ki a vonatkozó számláját, amelyet emailben küld meg a Megrendelő részére.
18.) Amennyiben az adott Szolgáltatás több részletben történő vételárfizetéssel és online tananyag küldéssel került megrendelésre, úgy a Szolgáltató minden további vételárrészlet vonatkozásában a megrendeléskor meghatározott fizetési határidővel díjbekérőt állít ki és küld meg a Megrendelő részére. A Megrendelő a megrendeléskor meghatározott fizetési határidőben köteles a további vételárrészlete(ke)t banki átutalással megfizetni a Szolgáltató bankszámlájára, közleményben feltüntetve a megrendelés sorszámát.
19.) A Szolgáltató a Szolgáltatás(ok) árának (az adott vételárrészletnek) a beérkezését követő 8 (nyolc) napon belül állítja ki a vonatkozó számláját, amelyet emailben küld meg a Megrendelő részére.
20.) Amennyiben a Szolgáltató a megrendelés kézhezvételét követően azt állapítja meg, hogy a megrendelésben megjelölt workshop (gyakorlat) időpontja nem elérhető (pl. időközben betelt, előre nem látható okból (pl. betegség) elmarad) és azon a Megrendelő emiatt részt venni nem tud, úgy erről a Megrendelőt emailben értesíti, mely esetben a Megrendelő és a Szolgáltató jogosult másik workshop
(gyakorlat) időpontról megállapodni.
21.) A Megrendelő a leadott megrendelést egyoldalúan módosítani nem jogosult. Amennyiben a Megrendelő az általa megjelölt és a Szolgáltató által már visszaigazolt workshop (gyakorlat) időponton módosítani kíván (beleértve azt is, ha az adott időpontban nem jelenik meg, de egy következő időponton mégis részt kíván venni), úgy azt köteles a Szolgáltató részére email útján jelezni, és köteles a Szolgáltató felhívására 30.000,- Ft (harmincezer forint) módosítási díjat megfizetni. A módosítási díj megfizetése a módosított időponton való részvétel feltétele.
Amennyiben a Megrendelő a módosítási díjat a Szolgáltató felhívása ellenére nem fizeti meg, úgy elveszíti a jogosultságát az adott megrendeléshez kapcsolódó workshop (gyakorlat) részvételi lehetőségtől.
22.) A Szolgáltató jogosult külön okiratba foglalt Házirendet kiadni az ingyenes workshopon (gyakorlaton) való részvétel részletes feltételeiről. A Megrendelő workshopon (gyakorlaton) való részvételének feltétele a Házirend elfogadása (ha van ilyen).
23.) A Megrendelő és a Szolgáltató közötti szerződés a megrendelés Szolgáltató általi visszaigazolásával jön létre.
24.) A szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül, amelyet a Szolgáltató rögzít és iktat, és amely utóbb is hozzáférhető. A szerződés magyar nyelven jön létre, egyéb nyelven a szerződéskötés nem lehetséges.
25.) A Szolgáltató jogosult a megrendeléseket elutasítani, vagy a már visszaigazolt megrendelésektől egyoldalúan elállni, ha oka van azt feltételezni, hogy
(i) a Megrendelő megszegte a jelen ÁSZF rendelkezéseit, és/vagy
(ii) csalásra vagy visszaélésre lehetőséget adó módon kívánja a Honlapot, vagy a Szolgáltatásokat
használni, és/vagy
(iii) az online tananyagok útján tanult ismereteket a Megrendelő egészségkárosító, illetve ártalmas
célra használja vagy kívánja használni.
III. A Szolgáltatás(ok) rendelkezésre bocsátása
26.) A Szolgáltató az online tananyagokhoz való 1 (egy) éves hozzáférési jogosultsághoz szükséges adatokat emailben küldi meg a Megrendelő részére, a Megrendelő által megadott email címre, azt követő 3 (három) munkanapon belül, hogy a Szolgáltató bankszámlájára beérkezett a megrendelés ellenértéke (Szolgáltatás vételára). Amennyiben az adott Szolgáltatás vonatkozásában több részletben történő vételárfizetés és online tananyag-küldés került meghatározásra, úgy a Szolgáltató az online tananyagot több részletben küldi meg a Megrendelő részére, minden esetben azt követő 3 (három) munkanapon belül, hogy az adott online tananyag-részhez kapcsolódó vételárrészlet a Szolgáltató bankszámlájára beérkezett.
Az 1 (egy) éves hozzáférési jogosultság azon a napon kezdődik (azaz a Szolgáltatás azon a napon minősül teljesítettnek), amikor a Szolgáltató ezen, hozzáférési jogosultsághoz szükséges adatokat tartalmazó emailt a Megrendelő email címére megküldte és az online tananyag a Megrendelő számára hozzáférhetővé vált. Több részletben történő online tananyag küldés esetén az 1 (egy) éves hozzáférési jogosultság minden részlet esetében külön-külön kezdődik meg, mégpedig azon a napon, amikor az adott online tananyag részlet vonatkozásában a hozzáférési jogosultsághoz szükséges adatokat tartalmazó emailt a Szolgáltató a Megrendelő email címére megküldte és az adott online tananyag részlet a Megrendelő számára hozzáférhetővé vált.
Elállás, felmondás
27.) A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szerinti fogyasztó részére történő értékesítésre a fogyasztónak minősülő Megrendelőt indokolás nélkül elállási jog illeti meg az alábbiak szerint.
28.) A Megrendelőt a szerződéskötés napjától számított 14 (tizennégy) napon belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg, ha a teljesítés még nem kezdődött meg (azaz a hozzáférési jogosultság még nem került rendelkezésre bocsátásra).
29.) A Megrendelő határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.
30.) A Megrendelő jogosult a Szolgáltatóhoz címzett email útján az elküldött megrendelését (ajánlatát) indokolás nélkül visszavonni azt megelőzően, hogy a Szolgáltató a megrendelést visszaigazolta volna.
31.) A Megrendelő az elállási jogát az 1. sz. mellékletben található nyilatkozat-minta felhasználásával, vagy erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján gyakorolhatja.
32.) Ha a Megrendelő eláll a szerződéstől (akkor, amikor a szerződés teljesítése még nem kezdődött meg), a Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 (tizennégy) napon belül visszatéríti a Megrendelő által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget (Vételárat).
33.) A Megrendelő a teljesítés megkezdését (azaz – több részletben való teljesítés esetén legalább az első online tananyag rész vonatkozásában – a hozzáférési jogosultság Szolgáltató általi rendelkezésre bocsátását) követően elveszíti azon jogát, hogy a szerződéstől elálljon vagy azt felmondja.
34.) A Szolgáltató a Megrendelőnek visszajáró összeget a Megrendelőnek banki átutalással téríti vissza, arra a bankszámlaszámra, amelyről a Megrendelő azt eredetileg átutalta a Szolgáltató részére.
35.) A Megrendelő elállási nyilatkozatának kézhezvételét követően a Szolgáltató jogosult haladéktalanul megvonni a Megrendelő hozzáférési jogát a megvásárolt Szolgáltatáshoz.
36.) A Megrendelő az elállással elveszíti azon jogosultságát is, hogy az adott Szolgáltatáshoz kapcsolódó ingyenes workshopon (gyakorlaton) részt vegyen.
37.) A Megrendelő a Szolgáltatás maradéktalan teljesítése után (azaz az 1 (egy) éves hozzáférési jogosultság letelte után) elállási jogot nem gyakorolhat.
V. Szavatosság
38.) A Megrendelő a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) szabályai szerint.
39.) A Szolgáltató hibásan teljesít, ha a Szolgáltatás, illetve Szolgáltatás-nyújtás hibája a Megrendelő digitális környezetébe való szakszerűtlen integrálásából fakad, feltéve, hogy a szakszerűtlen integrálást a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott integrálási utasítások hiányosságai okozták (tekintettel arra, hogy a Szolgáltatást a Megrendelőnek kell integrálnia). A Szolgáltató felel a Szolgáltatással kapcsolatos hibáért, amennyiben a hiba a szerződésben meghatározott időtartam alatt következik be, vagy válik
felismerhetővé.
40.) Nem teljesít hibásan a Szolgáltató, ha bizonyítja, hogy a Megrendelő digitális környezete nem kompatibilis a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás műszaki követelményeivel, és erről a szerződés megkötését megelőzően világos és közérthető módon tájékoztatta a Megrendelőt. A Megrendelő köteles együttműködni a Szolgáltatóval annak érdekében, hogy a Szolgáltató - a műszaki szempontból rendelkezésére álló és a Megrendelő számára a legkisebb beavatkozást igénylő eszközök alkalmazásával - meggyőződhessen arról, hogy a hiba oka a Megrendelő digitális környezete.
Ha a Megrendelő nem tesz eleget a fenti együttműködési kötelezettségének, miután a Szolgáltató e kötelezettségről a szerződéskötést megelőzően világosan és érthető módon tájékoztatta, a Megrendelőt terheli annak bizonyítása, hogy a szerződés szerinti időtartam alatt felismert hibával érintett Szolgáltatás, a Szolgáltatás szerződés szerinti teljesítésének időszakában nem volt szerződésszerű.
41.) A Megrendelő - választása szerint - az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Megrendelő által választott igény
teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan
többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy
igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását, vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat. A
Megrendelő a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban
a Megrendelő viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot.
42.) Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba
felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. A szerződés teljesítésétől számított 2 (két) éves
elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
43.) A Megrendelő a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
44.) A teljesítéstől számított 1 (egy) éven belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba
közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Megrendelő igazolja, hogy a Szolgáltatást a Szolgáltató
nyújtotta. A teljesítéstől számított egy év eltelte után azonban már a Megrendelő köteles bizonyítani,
hogy a Megrendelő által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
45.) A Megrendelő akkor is jogosult - a szerződésszegés súlyához igazodva - az ellenszolgáltatás arányos
leszállítását igényelni, illetve a szerződést megszüntetni, ha
a) a kijavítás vagy kicserélés lehetetlen, vagy az a Szolgáltatónak aránytalan többletköltséget
eredményezne;
b) a Szolgáltató a teljesítés ésszerű időn belüli szerződésszerűvé tételére vonatkozó kötelezettségének
nem tett eleget;
c) ismételten teljesítési hiba merült fel, annak ellenére, hogy a Szolgáltató megkísérelte a Szolgáltatás
szerződésszerűvé tételét;
d) a teljesítés hibája olyan súlyú, hogy azonnali árleszállítást vagy a szerződés azonnali megszüntetését
teszi indokolttá; vagy
e) a Szolgáltató nem vállalta a szolgáltatás szerződésszerűvé tételét, vagy a körülményekből
nyilvánvaló, hogy a Szolgáltató észszerű határidőn belül vagy a Megrendelőnek okozott jelentős
érdeksérelem nélkül nem fogja a Szolgáltatást szerződésszerűvé tenni.
46.) A kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kellékszavatossági jog gyakorlása esetén a Szolgáltató - a
Megrendelő számára okozott jelentős kényelmetlenség nélkül, a Szolgáltatás jellegére és céljára
figyelemmel - köteles a teljesítést a hiba Megrendelő általi közlésétől számított észszerű időn belül
térítésmentesen szerződésszerűvé tenni. A kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kellékszavatossági
jog gyakorlása esetén a Szolgáltatás műszaki jellemzőitől függően a Szolgáltató megválaszthatja a
Szolgáltatás szerződésszerűvé tételének módját.
)47.) Az ellenszolgáltatás leszállítása akkor arányos, ha annak összege megegyezik a Megrendelőnek
szerződésszerű teljesítés esetén járó, valamint a Megrendelő részére ténylegesen nyújtott szolgáltatás
értékének különbözetével. Az ellenszolgáltatás arányos leszállításának arra az időtartamra kell
vonatkoznia, amely időtartam alatt a Szolgáltatás nem volt szerződésszerű.
48.) A Megrendelő szerződés megszüntetésére vonatkozó kellékszavatossági joga a Szolgáltatónak
címzett, a megszüntetésre vonatkozó döntést kifejező jognyilatkozattal gyakorolható.
49.) Ha a Szolgáltató a Szolgáltatás indokolatlan késedelem nélküli, legfrissebb verzióban való nyújtására
vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Megrendelő köteles a Szolgáltatót felhívni a
teljesítésre. Ha a Megrendelő felhívása ellenére a Szolgáltató a Szolgáltatás késedelem nélküli vagy a
felek által elfogadott póthatáridőn belüli szolgáltatását vagy nyújtását elmulasztja, a Megrendelő
megszüntetheti a szerződést. A Megrendelő a Szolgáltató teljesítésre való felhívása nélkül
megszüntetheti a szerződést, ha a Szolgáltató a Szolgáltatás nyújtását nem vállalta, vagy a
körülményekből nyilvánvaló, hogy nem fogja nyújtani a Szolgáltatást.
50.) A szerződés megszüntetése esetén a Szolgáltató köteles visszatéríteni a Megrendelő által
ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget. Ha azonban a teljesítés a szerződés megszüntetése
előtt meghatározott ideig szerződésszerű volt, az erre az időszakra járó ellenszolgáltatást nem kell
visszatéríteni. Ez utóbbi esetben az ellenszolgáltatásnak azt a részét kell visszatéríteni, amely a nem
szerződésszerű teljesítés időszakára vonatkozik, valamint azt a Megrendelő által előre megfizetett
ellenszolgáltatást, amely a szerződés megszüntetésének elmaradása esetén a szerződés hátralévő
időtartamára járt volna.
51.) Ha a Megrendelő az ellenszolgáltatás arányos leszállítására vagy a szerződés megszüntetésére
jogosult, a Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb e jog gyakorlásáról való tudomásszerzésétől
számított tizennégy napon belül köteles teljesíteni visszatérítési kötelezettségét.
52.) A szerződés megszüntetése esetén a Szolgáltató megakadályozhatja, hogy a Megrendelő tovább
használja a Szolgáltatást, így különösen a Szolgáltatást a Megrendelő számára hozzáférhetetlenné
teheti. A szerződés megszüntetése esetén a Megrendelő tartózkodik a szolgáltatás használatától.
53.) A Megrendelő a Szolgáltatásnak a szerződés megszüntetését megelőző időszakra vonatkozó
használatáért a szerződésszerűen teljesített Szolgáltatással arányos díjat köteles fizetni.
VI. Fizetés
54.) A Megrendelő a megrendelt Szolgáltatás(ok)vételárát – több részletben történő vételárfizetés esetén
a vételárrészleteket – banki átutalással teljesíti a Szolgáltató emailben küldött díjbekérője alapján 3
(három) munkanapon belül, közleményben feltüntetve a megrendelés sorszámát.
55.) A Szolgáltató a számlát emailben kézbesíti a Megrendelő részére azt követő 8 (nyolc) napon belül,
hogy a megrendelés ellenértéke (a Szolgáltatás vételára), illetve több részletben történő vételárfizetés
esetén az adott vételárrészlet a Szolgáltató bankszámláján jóváírásra került.
VII. Felelősség, adatkezelés és vegyes rendelkezések
VII.1. Felelősség
56.) A Szolgáltató a Honlap útján történő megrendelés esetében vélelmezi a Megrendelő részéről az
internet felhasználói szintű ismeretét.
57.) A Szolgáltató nem felelős azért, ha a Megrendelő az általa megadott email címen nem elérhető, vagy
az email nem kézbesíthető.
58.) A Szolgáltató semmilyen esetben sem felelős az alább felsorolt körülményekért, tényekért,
bármilyen okból is jelentkeznek, ill. következtek be:
• az interneten küldött és/vagy fogadott, nem a Szolgáltatótól származó bármilyen adat okozta
hibáért;
• bármely olyan műszaki vagy technikai hibáért (pl. az internet-szolgáltatás vagy áramszolgáltatása
kimaradása stb.) ami megakadályozza a Honlap működését, a vásárlást, illetve a tranzakció
lebonyolítását;
• bármilyen adatvesztésért;
• a Szolgáltatón kívül álló bármely műszaki, vagy technikai ok miatti késedelemért vagy hibáért (pl. a
leadott megrendelés késedelmesen kerül a Szolgáltatónak kézbesítésre, vagy a visszaigazoló e-mail
késve érkezik meg a Megrendelőhöz stb.);
• bármely, a folyamatban alkalmazott szoftver nem megfelelő működéséért és azok
következményeiért;
• a szolgáltató hálózatban bármilyen programhiba, rendkívüli esemény vagy technikai hiba
következményeiért.
59.) A Szolgáltató semmilyen formában nem vállal felelősséget a Megrendelő által megadott hibás
adatokból eredő téves teljesítésért.
60.) A Honlapon feltüntetett információk, képek, árak és egyéb adatok tájékoztató jellegűek, Szolgáltató
az esetleges hibákért felelősséget nem vállal, az árváltoztatás jogát fenntartja.
VII.2. Adatkezelés, adatvédelem
61.) A Honlap üzemeltetése és a Megrendelővel létrejövő szerződés teljesítése során a Szolgáltató
tudomására jutó, illetve általa egyébként a Megrendelő vonatkozásában kezelt személyes adatok
kezelése tekintetében a Szolgáltató külön dokumentumba foglalt Adatkezelési Tájékoztatót tesz
közzé a Honlapon. Az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltak megismerése és elfogadása a
megrendelés leadásának feltétele.
VII.3. Panaszkezelés (fogyasztónak minősülő Megrendelő esetén)
62.) A Szolgáltató a panaszok kezelése során a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény
(„Fgytv.”) rendelkezéseinek megfelelően jár el. A Megrendelő panaszát szóban vagy írásban
közölheti a Szolgáltatóval, a jelen ÁSZF-ben megadott elérhetőségek bármelyikén.
63.) A Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a Megrendelő
a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató
a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet a Fgytv.
szerinti adattartalommal felvenni, és annak egy másolati példányát
a) személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a Megrendelőnek átadni,
b) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz
esetén a Megrendelőnek legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni,
egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni.
64.) A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a
Szolgáltató köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.
65.) Az írásbeli panaszt a Szolgáltató a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban
érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. A panaszt elutasító álláspontját a
Szolgáltató indokolni köteles.
66.) A korábbi, érdemben megválaszolt panasz tartalmával azonos tartalmú, ugyanazon fogyasztó által
tett, ismételt, új információt nem tartalmazó panasz, valamint az azonosíthatatlan személy által tett
fogyasztói panasz kivizsgálását a Szolgáltató mellőzheti.
67.) A panasz elutasítása esetén
(i) amennyiben a panasz a Szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével
és teljesítésével kapcsolatos, úgy a Megrendelő a lakóhelye vagy tartózkodási helye, illetve a
Szolgáltató székhelye szerinti békéltető testülethez fordulhat (Baranya Vármegyei Békéltető Testület,
https://baranyabekeltetes.hu/, Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36., Telefonszám: (72) 507-154; (20)
283-3422, E-mail cím: info@baranyabekeltetes.hu, kerelem@baranyabekeltetes.hu ) azzal, hogy a
Szolgáltató békéltető testületi eljárásra vonatkozó alávetési nyilatkozatot nem tett;
(ii) amennyiben pedig a panasza a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényben és
végrehajtására kiadott jogszabályokban foglalt, valamint a külön jogszabályban fogyasztóvédelmi
rendelkezésként meghatározott rendelkezések betartásával kapcsolatos (ide nem értve a szerződés
létrejöttére, érvényességére, joghatásaira és megszűnésére vonatkozó rendelkezéseket), úgy
panaszával az illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhat (a Szolgáltató székhelye szerinti
fogyasztóvédelmi hatóság: Baranya Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Ügyfélszolgálat,
7630 Pécs, Hengermalom u. 2.).
68.) Online vitarendezési platform:
Az Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, amelyen a fogyasztók regisztrálhatnak, igy ezen
keresztül lehetőségük nyílik arra, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül
rendezzék egy kérelem kitöltésével, elkerülve a bírósági eljárást. Igy a fogyasztók tudják érvényesíteni
jogaikat anélkül, hogy például a távolság meggátolná őket ebben. Ha a Megrendelő panaszt kíván
tenni a Szolgáltatással kapcsolatban, és nem akar feltétlenül bírósághoz fordulni, igénybe veheti az
online vitarendezés eszközét. A portálon a Megrendelő és a Szolgáltató közösen kiválaszthatják a
panasz kezelésével megbízni kívánt vitarendezési testületet.
Az online vitarendezési platform itt érhető̋el:
https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show&lng=HU
69.) A Megrendelőnek a jogvita rendezése érdekében lehetősége van bírósághoz fordulni. A pert
keresetlevéllel kell megindítani, amelyben az alábbi információkat kell feltüntetni:
• az eljáró bíróság megnevezését,
• a felek nevét, perbeli állását, a felperes azonosító adatait, az alperes azonosító adatai közül legalább
a lakóhelyét vagy székhelyét,
• a felperes jogi képviselőjének nevét, székhelyét, telefonszámát, elektronikus levélcímét, több jogi
képviselő esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt jogi képviselő nevét.
• a bíróság döntésére irányuló határozott kereseti kérelmet,
• az érvényesíteni kívánt jogot a jogalap megjelölése útján,
• az érvényesíteni kívánt jogot és a kereseti kérelmet megalapozó tényeket,
• az érvényesíteni kívánt jog, a tényállítás és a kereseti kérelem közötti összefüggés levezetésére
vonatkozó jogi érvelést,
• a tényállításokat alátámasztó és rendelkezésre álló bizonyítékokat, bizonyítási indítványokat,
• a per tárgyának az értékét, valamint a meghatározásakor figyelembe vett tényeket; ha a
pertárgyérték nem meghatározható, az arra történő hivatkozást,
• a bíróság hatáskörét és illetékességét - ha az ügyben külföldi elem van, a joghatóságát is -
megalapozó tényeket,
• a megfizetett illeték összegét és megfizetési módját, vagy az eljárási illeték megfizetésének
hiányában a költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelemre, illetve jogszabály által biztosított
illetékfizetés alóli mentesülés esetén az arra történő hivatkozást,
• közhiteles nyilvántartásból elérhető azonosító adat hiányában a nem természetes személy fél
perbeli jogképességét alátámasztó adatokat,
• azt, hogy a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el.
A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát amelynek tartalmára
bizonyítékként hivatkozik.
VII.4. A digitális adattartalom működése, műszaki védelmi intézkedések
70.) A Honlapon megjelenő adatokat szolgáltató szerverek elérhetősége évi 99,9% feletti. Rendszeresen
mentés készül a teljes adattartalomról, igy probléma esetén az eredeti adattartalom visszaállítható. A
Honlapon megjelenő̋adatok MSSQL és MySQL adatbázisban kerülnek tárolásra. Az érzékeny adatok
megfelelő̋ erősségű̋titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres
támogatásm van használatban
VII.5. Egyéb rendelkezések
71.) A Megrendelő teljes felelősséggel tartozik a felhasználói fiókjából, valamint a Szolgáltató részére
megadott e-mail címről leadott megrendelésekért, az onnan végzett bármely tranzakcióért és onnan
megtett nyilatkozatokért. A Megrendelő köteles haladéktalanul tájékoztatni a Szolgáltatót, ha azt
feltételezi, hogy jelszavával vagy bármely elérhetőségével harmadik személy(ek) visszaél(nek) vagy
ahhoz hozzájutott(ak). A Szolgáltató nem felelős a Megrendelővelszemben olyan kárért, amely annak
eredményeként merült fel, hogy a Megrendelő a jelszavát felfedte vagy azzal akár a Megrendelő, akár
harmadik fél visszaélt.
72.) Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes
magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte
volna el.
73.) A Honlap szerzői műnek minősül, igy annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll. Tilos a
Honlapon található grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély
nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a Honlap, vagy annak
bármely része módosítható. A Honlapról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni a
Szolgáltató írásos hozzájárulása esetén is csak a Honlapra való hivatkozással, forrás feltüntetésével
lehetséges.
74.) Ha a jelen ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a
fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
75.) Amennyiben Szolgáltató az ÁSZF alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás
elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás
csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy
alkalommal nem ragaszkodik szigorúan az ÁSZF valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem
jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú
betartásához.
76.) A Szolgáltató tájékoztatja a Megrendelőt, hogy nem áll rendelkezésre a fogyasztókkal szembeni
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex.
77.) Jelen ÁSZF a Honlapon való közzétételtől kezdődően határozatlan ideig hatályos.
78.) A Honlap útján történő megrendeléssel a Megrendelő jelen ÁSZF-et tudomásul veszi és magára
nézve is kötelezőnek fogadja el.
79.) Az ÁSZF-et a Szolgáltató – a vonatkozó hatályos magyar jogszabályi rendelkezésekkel összhangban
- egyoldalúan jogosult megváltoztatni, módosítani és/vagy kiegészíteni. A módosított ÁSZF a
Honlapon való közzététel napján lép hatályba.