Paradigmaváltás a mozgások korrekciójában és a teljesítménynövelésben

Gyenge Dávid neve azok számára biztosan ismerős, akik rehabilitációs vagy teljesítménynöveléssel kapcsolatos irányokban dogoznak. Az általa kidolgozott módszertan vizuális és különböző célzott stimulusokkal , az idegrendszeren keresztül állítja vissza az izomtónust, és az optimális mozgást. A módszer különlegessége, hogy szándékosan is képes létrehozni izomtónusváltozást, melyen keresztül pontosan megérthetjük a mozgásminták megváltozásának okát, kompenzációk és egyéb problémák kialakulását.

Maga a tény, hogy a módszered egyik pillére az okok feltárása és megértése, azt gondolom, nagyon időszerű koncepció egy olyan valóságban, ahol az emberek egyre inkább igénylik a kielégítő válaszokat egy-egy fizikai probléma esetén. Mesélj kicsit a mozgásminták megváltozásának mechanizmusáról!

 

- Két egyszerű, de gyakran előforduló példával szeretném megvilágítani a mechanizmust. Van egy futballista, aki évekig sérülésmentes, viszont egyszer meghúzódik, lesérül, rehabilitálódik, majd megint meghúzódik, lesérül, rehabilitálódik, és ez rendszeresen így folytatódik. Van egy irodai dolgozó, aki 6 éve dolgozik egérrel, számítógéppel, a 7. évben egyszer csak elkezd fájni a könyöke, ami hónapok után sem múlik.

Ilyenkor az a legfontosabb kérdés, hogy miért történik ez? Az általam vallott nézetben, ha az adott környezetben a megfelelő izmok, a megfelelő erővel, időben, sorrendben húzódnak össze, illetve ernyednek el, akkor a legkisebb az esély a sérülésre és a fájdalomra. A két fent említett példa eltérőnek tűnhet, de a folyamat hasonló: a központi idegrendszer szabályozó mechanizmusában valami megváltozik, ezért megváltozik az izomtónus, izombekapcsolási sorrend, reflexek és receptorok érzékenysége, ezáltal más erők hatnak az ízületeinkre, bizonyos területek túlterhelődnek, míg más területek instabillá válnak. A következmény a kompenzáció, fájdalom, és sérülés. A módszertanban speciális teszteket használunk, hogy megtaláljuk, hol vannak ezek a túl- és alulműködő területek, kompenzációs mechanizmusok, és a legfontosabb, hogy megértsük miért jöttek ezek létre. Ez a „miért” pedig talán a legmeglepőbb része a módszertannak, mert rengeteg olyan hatás ér minket, amiről nem is gondolnánk, hogy problémát okozhat. Például egy műtéti hegtől, vagy piercingtől gátlás alá kerülhetnek izmok, hiszen megváltozik a receptorok érzékenysége az adott területen. De rengeteg olyan esettel találkozunk, amikor a táplálkozás, különböző vegyszerek, vagy az érzelmi stressz okoz változást az izomtónusban reflexes folyamatok mentén. Ezt tudjuk pontosan tesztelni, visszaállítani az optimális állapotot, és irányt mutatni, hogy milyen területen szükséges a változás.

 

 

Azt hiszem kimondhatjuk, hogy minden ember kompenzációkkal és ezek következményeként megváltozott mozgásmintákkal él. Az emberi test csodálatos és tökéletes, hiszen nem jöhetne létre kompenzáció, ha nem törekedne egyensúlyra a fizikai testünk minden egyes sejtje. Mit taníthatnak a neurológiai nézetű rendszerek egy átlagember számára a saját testéről?

- Kompenzációra azért van szükség, mert valami nem optimálisan működik. Ilyenkor az adott helyzetből az agyunk megpróbálja kihozni a legjobbat. Egy tipikus példa a funkcionális neurológia berkeiből: ha a sok monitor, mobiltelefon nézésétől a szemmozgásaink „ellustulnak”, akkor a nyakizmoknak sokkal többet kell dolgozniuk, például autóvezetés közben a visszapillantó tükrök és a környezetünk monitorozásakor. Ebben az esetben egy hosszú út eredménye egy kiadós nyakfájás lehet. Az egyszerűség kedvéért a központi idegrendszert, képzeljük el úgy, mint egy számítógépet, melyen futnak bonyolult programok. Ezek a programok irányítják a mozgásunkat. Ha valahol létrejön egy programhibakód, akkor megváltozik a mozgásunk, csökken a teljesítményünk, megnő a sérülésveszély, és akár fájdalom is kialakulhat. Ilyenkor a feladat a programhibakód megtalálása, és kijavítása. Amikor ez sikerül, a program megfelelően le tud futni, és akár azonnal visszaállhat minden az optimális állapotba.

 

 

Mi változott meg benned emberként és szakemberként a tanulmányaid során és hogyan alkított téged a találkozás a neurológiai szemlélettel?

- Egyszer láttam egy gyógytornászt, aki éppen egy páciensével foglalkozott. A páciens nem tudta felemelni oldalra 90foknál magasabbra a karját. A gyógytornász állt vele szemben, felmutatta a mutatóujját, és megkérte a pácienst, hogy kövesse az ujját csak a szemével. Nem telt el egy perc, a páciens fájdalom nélkül, teljes mozgástartományban tudta mozgatni a karját. Még egyszer kiemelném, a gyógytornász nem ért hozzá, csak a pácienssel szemben állt! Ez számomra akkor még elképesztő volt. Mélyen átgondoltam, hogy vajon mi történhet a testben ilyenkor? Ezt így is lehet? Azóta már tudom, hogy lehet, és azt is, hogy mi történik ilyenkor a szervezetben. Az izomtónus változott a szemmozgásos gyakorlatok hatására, viszont csak átmenetileg.

Amikor elkezdünk mozgásokat, izomtónust és egyéb reflexeket tesztelni, akkor egy nagyon érdekes világ tárul elénk, hiszen megérthetjük, hogy egy-egy probléma miért alakulhatott ki, és milyen változtatás szükséges. Viszont azt is látjuk, hogy a tartós változáshoz sokszor nem elég csak a terapeuta munkája, a páciens részéről is ugyanúgy szükséges a változtatás.  

 

 

 

Edzőként, aki a pszichológiára és pedgógiára fektette a hangsúlyt mára teljesen másképp értékelem a képzést és a szakmát magát is. Te edzőként hogyan látod a személyi edzést mindazzal a tudással, amivel ma rendelkezel? Szerinted hol lenne szükséges a folyamatosan változó alapképzési ismereteket újragondolni?

- Azt fontos leszögeznem, hogy bár elvégeztem az edzőképzést, nem edzőként, hanem mozgásterapeutaként dolgozom, ezért valószínűleg nem én vagyok a legkompetensebb a téma megválaszolására. Viszont általánosságban azt gondolom, hogy a mozgásos, és a manuális képzéseken is érdemes lehet nagyobb hangsúlyt fektetni a releváns neurológiai módszerek gyakorlati alkalmazására. Legyen szó akár teljesítménynövelésről, akár rehabilitációról, hiszen tudjuk, hogy a mozgásunkat, és az izmok tónusát is a központi idegrendszer vezérli, szabályozza, és saját tapasztalatból állíthatom, hogy nagy áttöréseket, és tisztánlátást képesek adni ezek a módszerek.

Több edző és gyógytornász számolt be arról, miután elvégezték nálam az alaptanfolyamot, hogy úgy érzik, eddig csak sötétben tapogatóztak, most sok minden világossá vált. Valóban ezt tudja adni egy neurológiai alapokon nyugvó tesztrendszer.

 

 

Kik a te átlag klienseid és kik azok, aki tipikusan részt vesznek a képzéseiden?

- A klienseim általában mozgásszervi problémákkal küzdő átlagemberek, kisgyermekektől az idősebb korosztályig, illetve hobbi-, és profi sportolók, akiknél a sérülések rehabilitációjától a teljesítménynövelésig minden szóba kerül.

 

Az a több ezer ember, akikkel eddig volt szerencséd együtt dolgozni megváltozott mozgásminták kapcsán, valójában egy igen komoly mintát jelent. Mik a te abszolút saját konklúzióid e minta elemzése után?

- A legfontosabb konklúzió: a probléma szinte sosem ott van, ahol a fájdalom! A szervezetünk elképesztő kompenzációs láncolatokat képes létrehozni, és nehezen megjósolható, hogy hol lesz belőle sérülés, vagy fájdalom. Mivel pontosan vissza tudjuk vezetni az izomtónusváltozás okát, ezért sokat vizsgáltam ezt a folyamatot, nagyon érdekes eredményekkel. Talán a legmeglepőbb, hogy az esetek többségében a szervezetünkbe bevitt káros anyagok, és az érzelmi stressz okoznak reflexesen izomtónusváltozást testszerte. Ezeket követik a régi sérülések, hegek, piercingek okozta gátlások és túlfeszülések.

 

Mit mondanál el mindenképp az emberi idegrendszerről egy átlagembernek?

- A központi idegrendszer nemcsak a mozgásunkat, de belső szervi működéseinket is vezérli. Ezért fontos, hogy kiegyensúlyozottan éljünk, rendszeresen végezzünk olyan gyakorlatokat, amivel oldjuk a stresszt, táplálkozzunk kiegyensúlyozottan, és minél természetesebben, mozogjunk minél többet, és akkor nagy baj nem lehet. Ha pedig megjelenik egy fájdalom, akkor érdemes elgondolkozni, hogy mi változhatott az elmúlt időben, illetve keresni egy szakembert, aki segít a feltérképezésben és a korrekcióban.

Szerkesztő: Csurgó Krisztina